2026. 10. 15. 14:03
Nem adják ki Magyarék a kormányüléseik dokumentációját, miközben Orbánék feljegyzéseit nyilvánosságra hozzák

A Telex közérdekű adatigényléssel kikérte a Magyar-kormány üléseinek összefoglalóit és jegyzőkönyvekeit, de a Miniszterelnökség a kérést a kormányzati igazgatásról szóló 2018-as törvényre hivatkozva elutasította. Ez kimondja, hogy „a kormány ülései – a miniszterelnök eltérő rendelkezése hiányában – nem nyilvánosak”.Ez azért bizarr helyzet, mert az új kormány és Magyar Péter nemcsak sokat beszél arról, hogy a kormánynak átláthatóan kell működnie, hanem sorra nyilvánosságra is hozzák Gyurcsányék és Orbánék kormányüléseinek titkosított összefoglalóit. A Telex kérdésére, hogy nem érzik-e visszásnak, hogy az Orbán-kormány üléseinek dokumentumait közzéteszik, miközben a Magyar-kormány 2026 utáni kormányüléseinek összefoglalói titkosak maradnak, nem adtak választ.Kollégánk, Rovó Attila még a régi Indexen írt arról, hogy az első Orbán-kormány egy huszáros vágással 150 év hagyományával szakított, amikor hatalomra jutása után eltörölte azt az előírást, hogy a kormányüléseket rögzítsék az utókornak. 2006-ban az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy „egy demokratikus jogállamban a polgároknak joguk van arra, hogy az életükre alapvetően kiható döntéseket, az azokat alátámasztó indokokat és a döntéshozatalban résztvevők szakmai álláspontjait (esetleges ellenvéleményeiket) – akár késleltetetten is – megismerjék.”Újságírói kérdésre, még júliusban azt mondta a Magyar Péter, hogy a kormányülésekről hangfelvétel és emlékeztető készül, de arra már nem kapott választ a Telex, hogy milyen módon kívánják biztosítani a kormányülések és a kormányzati döntések nagyobb átláthatóságát, amit a kampányban ígértek.
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Urfi Péter · Dátum: 2026. 10. 15. 13:13
Eredeti cikk ↗
