Fenyegető levelet kapott a Budapest XV. kerületi Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Pestújhelyi Általános Iskola – közölte a polgármester csütörtökön a Facebook-oldalán. A rendőrség tájékoztatása szerint a rendőrök robbanóanyagot vagy robbantásra alkalmas eszközt nem találtak az épületeket átvizsgálása során. Az MTI úgy tudja, nemcsak két, hanem több mint tíz fővárosi iskolát ért fenyegetés.
Cserdiné Németh Angéla XV. kerületi polgármester korábban azt írta, hogy az iskolák még szerda este kaptak fenyegető levelet, a rendőrség csütörtök reggel megkezdte az érintett épületek átvizsgálását.
A gyermekek biztonságos elhelyezése megtörtént: a szükséges esetekben a tanulókat a Pestújhelyi Közösségi Házban, illetve a Hartyán Általános Iskolában helyezték el – tette hozzá.
A Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium a Facebook-oldalán közölte, hogy a bombafenyegetést tartalmazó levelet a helyi rendőrségre is megküldték.
Az iskola azt kérte a szülőktől, hogy csütörtökön ne vigyék iskolába gyermeküket, illetve az ügyeletben lévő gyereküket vigyék haza.
Az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök délben közölte: a rendőrség a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette. Az iskolákat kiürítette, az épületek átvizsgálása megtörtént. A tűzszerészek robbanóanyagot vagy robbantásra alkalmas eszközt nem találtak.
Hozzátették: a fenyegetéssel összefüggésben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) terrorcselekmény előkészülete miatt rendelt el nyomozást.
Az MTI információi szerint nemcsak két, hanem több mint tíz fővárosi iskolát ért fenyegetés.
Kész-Varga Mónika, az NNI szóvivője az MTI-nek hangsúlyozta: nagyon súlyos bűncselekményről van szó, ezért kiemelten kezelik az esetet és mindent megtesznek, hogy minél előbb kézre kerítsék az elkövetőt.
A szóvivő hozzátette: arra kérik a lakosságot, hogy akinek bármilyen információja van az esettel kapcsolatban, az keresse az NNI-t, amelynek elérhetősége megtalálható a police.hu oldalon.
The post Bombafenyegetést kapott több mint tíz budapesti iskola first appeared on 24.hu.




