November 13-án mutatja be az HBO az első Magyarországon gyártott, magyar bűnügyeket feldolgozó true crime-sorozatát, Az igazság mániákusait. A kétrészes dokusorozat a csatorna leírása szerint egyedülálló nézőpontból mutatja be az ország legismertebb bűnügyeit, azokat a legendás detektíveket követve, akik anno szerves részei voltak a nyomozásoknak, és életük jelentős részét az igazság felderítésének szentelték.
A sorozat egyszerre több mint 100 országban lesz elérhető az HBO Maxon, többek között az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban és mindenhol Közép-Európában.
Az igazság mániákusai egy különleges baráti társaság történetén keresztül vezeti be a nézőket a magyar kriminalisztika világába. Tóth Ernő nyugalmazott nyomozó rendszeres vacsoráin évtizedek óta találkoznak egykori kollégái és barátai, hogy felidézzék pályafutásuk legemlékezetesebb ügyeit.
Ezek a beszélgetések alapozták meg az alkotók, Szajki-Vörös Adél és Szajki Péter kíváncsiságát, akik eldöntötték, hogy bemutatják ezeket a legendás nyomozókat a nagyközönségnek is. Velük együtt pedig azokat a történeteket, dilemmákat és nyomozói döntéseket is feltárják, amelyek korábban nem kerültek nyilvánosságra. A sorozat nemcsak az egyes bűnügyeket mutatja be, valamint azt, hogy hogyan derítették fel ezeket, hanem azt is, hogy hogyan gondolkodnak azok az emberek, akik megszállott kitartással keresték és keresik ma is az igazságot.
Az eltűnt lány és a Marinko-gyilkosságsorozat
A sorozat a ’89-es rendszerváltás időszakának két ismert, óriási visszhangot kiváltó bűnügyét mutatja be. Az első epizód a máig sok kérdést felvető Farkas Helga-ügyet dolgozza fel. A fiatal lány eltűnésének esete a mai napig nem zárult le teljesen, így az ügy egykori vezető nyomozója, Dr. Kovács Lajos még mindig keresi a válaszokat. Az epizódban a ma már nyugdíjas nyomozó visszalátogat az ügy kulcshelyszíneire, és elmeséli, milyen módszerekkel igyekeztek közelebb kerülni az igazsághoz.
A második rész a Magda Marinko-gyilkosságsorozat nyomozását idézi fel (erről korábban már készült dokusorozat, amelyet ebben a cikkben véleményeztünk). A rettegett bűnöző utáni kutatás egészen apró részletekből állt össze, ráadásul az ország határain kívülre nyúlt, így az egykori nyomozók minden korábbinál komplexebb feladattal találták szemben magukat.
Alább látható az előzetes:
A sorozat főszereplői a magyar kriminalisztika legismertebb alakjai: Dr. Kovács Lajos, az egykori „döglött ügyek” alosztályának vezetője; Dr. Kőrösi János, az eltűnésnek álcázott emberölések egyik legnagyobb hazai szakértője; Krispán István kriminálpszichológus és poligráfos szakértő; Dr. Petőfi Attila, a Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztály egykori vezetője, jelenlegi főtanácsadó; Tóth Ernő nyugalmazott rendőr alezredes; valamint Dr. Illisz László bűnügyi újságíró.
További érdekes újságcikkeink a Kikapcs címszó alatt:
Miért és mennyire lehet rácsúszni az otthoni eszpresszókészítésre?
Házat adnak itthon az új 7-es BMW árából
„Nem én voltam függő, mégis nekem kell meggyógyulnom” – függő szülők felnőtt gyermekei mesélnek
Rég aggódtam ennyire egy kollégámért, mint most Az Árulókat nézve
Megépült álmaink kertje, majd másnap jött a vakond – drága kertet építeni az agglomerációban?
Hol vagy, szerelem? Újra aktívak a matchmakerek
The post „Voltak olyan ügyek, amik az egész életünket meghatározták” – előzetest kapott az HBO első magyar true crime-sorozata first appeared on 24.hu.



